• 

- Megpróbáltatás - A nap lenyugodott a város felett, felgyúltak a fények mely az utcák zordságát világítotja meg.Az utcák kezdtek elcsendesedni.Mindenki otthon volt már ilyenkor.Kivéve engem.Egy tömbház legtetejéről nézem le a halandókra.Gyülöltem őket, talán mert boldogabbak nálam?Nem!Mert halandók és kész.Ott álltam a magasban, hatalmas fekete szárnyaimmal a hátamon, és ott volt nálam valami más is.Ő adta nekem, maga a Halál.Egy nagy és nehéz vaskos kard.Még most is hallom a fejemben a aszavait:-Ime ez a kard, ha veled van emberi szemmel nem látható vagy, ezzel a kardal veszed el az emberek életét, csak döfd a szívükbe, nem történik semmi, nem vérzik nem lesz seb, csak megáll.....Menj a városodba és keresd meg azt akinek elhozod a halálát....De honnan tudom kinek kell?...Érezni fogod a csontjaidban.... Sóhajtottam egyett.Majd egyszer csak különös érzés jött rám, éreztem, hogy valaki nem sokára megfog halni.Leugrottam az épületről és a magasba emelkedtem, követtem az ösztöneimet.Minden egyes porcikám egy pontos helyre vezérelt.Egy kórházba....és azon belül egy bizonyos korterembe, leszálltam az ablakba, megláttam egy haldokló kislányt és mellette a síró anyját.Nem, őt nem fogom megölni, ráztam a fejemet.De valami mégis azt sugallta, hogy meg kell tennem, muszály, ez a kötelességem.Az ablakon átszivárogva lassan odaléptem a kislány ágyához.Éreztem, hogy nagyon lázas, a lehellete égette az arcomat.Szegény, pedig olyan fiatal.De sajnálat, még szánalom sem volt bennem.Az anyja a kislánya kezét fogta és rádölve sírt.Láttam, hogy a lány szenved, meg kell adnom neki a kegyelem döfést.Néha-néha előtör belőlem a régi énem, és azt mondja ne tegyem meg.Pedig muszály lesz...felemeltem a kardomat, két kézzel fogtam a markolatát és magasra emeltem, hogy minnél előbb túl legyek rajta.Haboztam.Belül dúlt bennem a viszály a régi és az új énem közt, mintha ördög és angyal lett volna.A régi az angyal, aki azt mondja ne tegyem dobjam el a kardot és térjek haza, vállaljam a tetteim következményét.Az új az ördög, azt sugallja tegyem meg, hisz ezt várja el tőlem a Halál, meg kell tisztítanom a világot a gyengéktől és a betegektől.Meg kell tennem a csuklyásnak, hisz új életet adott, ennyivel tartozom neki...de nem!Nem szabad hisz ez egy védtelen kisgyerek akinek szerető szülei vannak.Sokáig álltam ott és vitatkoztam magammal.Egyszer csak egy hang, egy idegen hang szólalt meg a fejemben:-Tedd meg!-felkaptam a fejem és az ablakban láttam a Halált, az emberi alakjában, úgy vélekedtem, ha az emberi világban van emberi külsővel rendelkezik, szép fiatal férfi arca volt, de amint átlépte a Pokol Kapuját az arca üszkösödni és rohadni kezdett.A szemei megbabonáztak, se nem barna se nem piros, inkább amolyan vörös.Ott állt az ablakban és egyenesen a szemembe nézett.Mintha szugerált volna.Bár tekintete gonosz volt mégis valami bódító, mámorszerű érzést keltett bennem.A szemei elvarázsoltak, annyira bámultam, hogy nem vettem észre amint kisleány szívébe szúrom a kardot.Csak akkor eszméltem fel mit tettem, amikor már késő volt.A gépek sipoltak...meghalt.Az anyja felordított.Orvosok és aszisztensek rohantak, hogy újraélesszék.Nem bírtam végignézni ezt a kalamajkát.Gyorsan tárvoztam.Nem nekem való ez a feladat.Nagy terhet éreztem a szívmen, mintha egy óriási kő lett volna.Fájt, még levegőt vennem is nehéz volt.Lassan letelepedtem ugyanarra a háztömbre.Az esti szellő simogatt az arcomat.Majd a hátam mögött valami ördögi kuncogás harsant fel halkan.Tuttam, hogy ki az.Nem akartam hátranézni, nehogy megint megbabonázzon, nehogy megint a bábjává tegyen.De..talán már az vagyok.Majd megszólalt érdes hangján:-Látom nem értesz semmit...-hátranéztem és láttam, hogy ideges:-Mit kellene értenem?Védtelen gyerekeket öljek?-arca eltorzult, de nyugtatta magát:-Gyere...megmutatom, és elmagyarázom miről van szó, miért kellene hidegvérrel gyilkolnod ezt a kárhozott fajt.-azonnal követtem őt.Visszatértünk a Pokolba.Rám a Pokol légköre mindig olyan különlegesen hatott.Mintha, az itteni látvány kiölt volna belőlem mindent.Őnagysága a trónra ült, én meg mint valami alantas szolga a lábához...az ő szemébe talán az is vagyok...