• 

- Gyilkosság - A nehéz nap után fáradtan estem az ágyamba, bármien fáradt volt a testem a szemem nem volt az...az elmém éber volt, egyszerűen nem tudtam aludni, pedig holnap suli.Feküttem az ágyamon és azon gondolkoztam, hogy mi volt ez az egész.Ki volt az a csuklyás alak?És az amit álmottam...talán...igaz lehetett?-ez futott végig az agyamon.Gyorsan felppattantam kerestem a pulzusom de nem volt semmi!Oda szaladtam a tükörhöz levettem a felsőmet és láttam a szívem hely azt a fekete lepkét.Jeges félelem futott át rajtam, halál félelmem volt.Talán...az az alak...maga a Halál volt?Annyira féltem, hogy összerogytam sirni se tudtam bármennyire is akartam.-Mi vagyok?-kérdeztem magamtól halkan.Nem emlékszem mennyi ideig ültem a padlón de egyszer csak arra eszméltem, hogy a hajnal első sugarai megvilágítják gyönge testemet.Mi történhetett velem akkor, ott? ezt kérdeztem magamtól és akkor megszólalt a vekker.Sóhajtottam, rácsaptam és öltözni indultam.A reggeli teendőim végeztével leszaladtam reggelizni, azon gondolkoztam miféle kaját álítsak össze magamnak, az én családom sose eszik együtt mint más normális családban, mindeki rohan és senkinek nincs ideje senkire, egy értékes percet se töltttünk eggyütt soha.Amikor a konyhába értem nagy meglepetésemre ott ült az asztalnál az apám az anyám és a bátyám, együtt regeliztek.Nem hittem a szememnek, ez talán valami valóra vált álom?Megdörzsöltem a szememet most csak álmodok, mindeki kórusban:-Jó reggelt Dorothy!-Hol vagyok?-kérdeztem halkan mindenki nevetett, mindeki mosolygott, anyám felém fordult:-Gyere ülj le Dorothy a végén még kihül a palacsintád.Meglepődött arcal ültem le, nem voltam éhes, mivan velem?Nem alszok nem eszek?Élek én egyáltalán?Ideges voltam mert nem tuttam mi folyik itt, úgyhogy szó nélkül leléptem a meseszerű családi együttlét aurájából.Düh, gyülölet, harag, közöny és bosszú ült szívemen, pedig eddig mindig szeretet volt bennem.Beléptem az osztályterembe, ide is mindig megbocsájtással szívemben pedig oly sok rosszat tettek velem, dühös voltam.Amint leültem máris odajött az 5-ös fogat, gyülöltem őket.Megszólal az " alfa nőstény " :-Remélem megcsináltad a házijaimat Dorothy.-az arcomba hajolt gonoszsággal, én mindig megcsináltam neki, ahogy most is.De azóta már változtak a dolgok!Csendben elővettem, az ostoba elöre örült, belenyomtam a pofájába és az előtt széttéptem és a kezébe nyomtam a darabokat:-Íme a házifeladatod Sheril-azt az arckifejezést amit vágott, sosem felejtem el, olyan jó érzés volt visszavágni neki.Fogtam magem és kisétáltam a teremből a leány mosdóba.Hátra néztem, tuttam, hogy követni fognak.Biztos most megakarnak leckéztetni, na majd adok én nekik, már előre örültem.Beléptem a mosdóba és a tükör elé áltam, láttam őket a hátam mögött felsorakozni, Sheril megszólal:-Ezt nagyon megfogod bánni kislány!!!-én természetesen higgadt maradtam és láttam, hogy várják a reakciómat, hogy majd jól beijedek, de én nyugodt maradtam, enyhe mosollyal az arcomon:-Nem ajánlom nektek, hogy kiezdjetek velem-persze erre röhögtek, nagyon ideges lettem, hírtelen hátra fordultm és egy óriási pofont kevertem le Sherilnek, ő bögve kiszalatt, a többiek követték.Ráérősen vissza sétáltam a terembe.Mikor beléptem láttam, hogy Sheril bőgve panaszkodik az osztályfőnöknek, aki intett, és az igazgatóiba vitt.Nem értettem, ekkora bűnt csináltam?Nem, csak kiszinezték az egészet, az osztályfőnök meg alapból védi őket.Sóhajtottam egyett...szánalmas.Az igazgató adott még egy esélyt, azt monta figyelni fog.Cehh!!!Ezt nem hiszem el!!Ezt még megbánják!Következő szünetben ismét a mosóba igyekeztem.Megint ott voltak.Sheril:-Nézzetek oda ki van itt, a mi drágalátos barátnőnk-úgy tettem mintha meg se hallanám, ez persze nem teccett nekik, Sheril folytatta:-Micsoda egy szánalmas kis ringyó, senkiházi nyomorul kis...-itt már nem felyezte be a mondandóját, torkán ragadtam és kilógattam a 4.emeleti lány mosdó ablakából:-Hogy merészelsz rólam ilyeneket mondani!!!Most meghalsz!!!..-és elengettem, lassan zuhant lefelé, most is mintha megált volna az idő, olyan fura, hogyha az ember érzi, hogy megfog halni valaki vagy ő maga, olyan lassan tellik az idő, nem hiszem el én tettem?Valóban én tettem?Csak a sikítását halottam.Ha 4.emeletről lezuhan valaki nem hal meg, de ő a nyakát törte...szörnyet halt.Mindenki látta aki csak az udvaron volt mindenki rámnézett és rám mutatott megijedtem.Nem nem vagyok gyilkos!!!Öszerogytam.Pár percen belül meghalottam a mentőt és a rendőröket.Sheril barátnői vezették őket a mosdóba, ketten voltak felém eredtek de én nem akartam, hogy elkapjanak, nem akartam anyámnak és apámnak szomorúságot, így is elvoltak adósodva, sok gondjuk volt, nem akartam börtönbe kerülni, így abban a percben mintha reflexként, gondolkodás nélkül kiugrottam az abkalból, én talpra estem, mindenki elsápadt, hogy nincs semi bajom, még én magam is csodálkoztam.De nem volt rá időm, elfutottam.Futottam ahogy csak bírtam.Nem vagyok gyilkos...nem..nem én voltam...egyenesen az erdőbe futottam.Már nem halottam a város zaját sem, se a rendörszirénát, én már csak a tetteim elől menekültem...